Vitamin tár
Egy olyan srozatot szeretnék indítani,ami össze foglalja különböző zöldégek,gyümölcsök,halak,fűszerek,italok,stb.élettani hatásait,jó és rossz tulajdonságait.
"Spárga a rák ellen
Először a neten terjedő szöveg magyarítása, ami cikké
dolgozva a Harmonet “szakportálon” is megtalálható, a “Kiadvány
szerkesztője a hír terjesztését és közreadását kérte fórumokon!”
forrásmegjelöléssel:
“Spárga (növény)
Anyám pépesített egy adag spárgát és 4 evőkanállal vett be belőle
reggel és 4 evőkanállal később a nap folyamán. Ezt egy hónapig
csinálta. Egyébként kemo tablettákat szed a 3-as típusú
tüdőrákra. A rákos cellák száma 386-ról 125-re csökkent az
elmúlt héten. Az onkológus azt mondta, nem szükséges mennie hozzá 3
hónapig.
A cikk:
Néhány évvel ezelött egy ismerősöm kutatott a spárga után, akinek a
barátja lett rákos beteg. Adott nekem egy fénymásolatot egy
cikkről “Spárga a rák ellen” kiadva Cancer News Journal,
1979. decemberi számában. Ezt ismertetem az alábbiakban, ahogy én
is kaptam az információkat:
Egy biokémikus vagyok, aki specializálodott az egészséges
táplálkozásra az elmúlt 50 év során. Néhány évvel ezelőtt hallottam
Richard R. Vensal, D.D.S. felfedezéséről a spárga gyógyító
hatásáról. Azóta foglalkozom ezzel a témával. Összegyüjtöttünk
számos kedvező történetet és most közreadunk belőle néhányat:
1. eset: Egy férfi reménytelen Hodgkin-szindróma betegségben
szenvedett (nyirokmirigy rák) és teljesen legyengült. Egy év
folyamatos spárga terápia után a doktorok nem találtak nála
semmilyen rákra utaló jelet, valamint visszanyerte teljes fizikai
erejét is.
2. eset: Egy sikeres, 68 éves üzletember húgyhólyag ráktól
szenvedett 16 éven keresztül. Több éves gyógyszeres és sugár
kezelés is eredménytelennek bizonyult, mikor elkezdte a spárga
kúrát. 3 hónap után a vizsgálatok nem találtak nála rákos daganatot
és a veséi is normálisan müködtek.
3. eset: Egy férfi, akinek tüdőrákja volt és 1971. március 5-én
műtőasztalra került. A műtétre nem került sor, mert az orvosok úgy
találták, hogy nagyon szétterjedt a rák és reménytelen a gyógyulás.
A férfi április 5-én hallott a spárga kúráról és azonnal elkezdte
alkalmazni. Augusztusra a röntgenképen semmi nyoma nem volt a
rákos megbetegedésnek.
4. eset: Egy asszony évek óta bőrrákban szenvedett. Többféle
bőrrákot is diagnosztizáltak nála. 3 hónapos spárga kúra után
a bőrgyógyász specialista azt mondta, hogy a bőre teljesen
rendbejött. Ez az asszony beszámolt arról is, hogy a spárga kúra
meggyógyította a vesebetegségét is, ami 1949-ben kezdödött.
10 alkalommal esett át vesekő eltávolításon, levolt százalékolva a
veséje állapota miatt. A spárga kúrának túlajdonítja a veséje
gyógyúlását is.
Nem voltam meglepve az eredménytől, mert mar 1854-ben a
Pennsylvania-i Egyetem professzora is beszámolt a spárga népszerű
használatáról a vesekövek gyógyításában a ‘The elements of materia
medica’ cikkében. Megjegyzendő, hogy 1739-re utal, amikor már
foglalkoztak a spárga vesekő elhajtó hatásával.
Nekünk lenne még néhány történetünk, de az orvostudományi szervezet
akadályozza az esetekhez való hozzájutást. Ezennel felkérem
az olvasótábort, hogy tovább népszerüsítse a jó hírt és segítsen
minket hozzá, hogy további nagyszámú esetről kapjunk információt,
melyekkel sikerül meggyőzni a kételkedő egészségügyi szervezeteket
a természetes orvoslásról.
A kezeléshez a spárgát megfözzük (használhatunk konzerv
spárgát is, épp olyan jó, mint a friss). A konzerv típusok
közül a Giant és a Stokely márkát javaslom, ezek nem tartalmaznak
káros mellékanyagokat. A megfözött spárgát turmixoljuk össze pépes
állagúra és tegyük be a
hütőszekrénybe.
Alkalmazás: 4 evőkanállal enni belőle reggel és 4 evőkanállal
este.
A beteg érzékeli a gyógyító hatást már 2-4 hét elteltével. Lehet
higítani vízzel és fogyasztani hideg vagy meleg italként egyaránt.
Az ajánlott mennyiség a kapott visszajelzéseken alapszik, de
nagyobb mennyiség fogyasztása sem káros, esetleg jótékony hatású
bizonyos esetekben. Mint biokémikus meg vagyok győződve a régi
mondás igazáról, ‘ami a gyógyításra jó, az a megelőzést is
elősegíti.’
E teória alapján a feleségemmel közös egyetértésben használjuk a
spárga pürét, mint italt az étkezéseink kísérőjeként. Mi 2
evőkanányit higítunk vízben az ízlésünknek megfelelően. Én forrón
iszom, míg a feleségem hidegen fogyasztja. Mióta ezt iszogatjuk, a
rendszeresen végzett vérképvizsgálatok eredménye is javult, jó
egészségnek örvendünk.
Mint biokémikus széleskörü tanulmányokat folytatok a rákbetegségek
különböző fajtáinak a gyógyítását illetöen. Az eredmények alapján
meg vagyok gyözödve róla, hogy a spárga megállja helyét a
rákbetegségek gyógyításában. A spárga tartalmaz egy bizonyos
fehérjét, melyet “histones”-nek hívnak és aktiv szerepe van abba,
hogy megakadalyozza a sejtek növekedését. Ez ókból hiszem azt, hogy
a spárga birtokol olyan anyagot, mely normalizálja a sejtek
növekedését. Ezek a tulajdonságok szerepet játszanak a
rákbetegség legyőzésében és az egész testre üdítőleg hatnak.
Az FDA nem akadályozhatja a használata elterjedését. A US National
Cancer Institute (US Nemzeti Rákbetegek Intézménye) általi
jelentésben az áll, hogy a spárga a legmagasabban tesztelt növény,
mely tartalmaz glutathione-t. Ezáltal sikeresen használható a
rákbetegségek gyógyításában.
Kérlek terjeszd a hírt… ez a legönzetlenebb dolog, mit bárki
megtehet.”
A Snopes.com szerint a fenti levél angol változata 2006 októbere
óta kering a neten. Az oldal szerkesztői nem találtak rá sem
a forrásként feltüntetett cikkre, sem annak szerzőjére, és a
rejtélyes D.D.S. rövidítést sem sikerült megnyugtatóan
megfejteniük. Ennek hiányában a levélben említett, csodás
felépülésekről beszámoló történeteket egyszerűen mendemondának
titulálják, hozzátéve azonban, hogy a spárgának lehetnek a
rákgyógyítás szempontjából értékes tulajdonságai.
Zsenge, megvastagodott hajtásai fogyaszthatóak. Színe alapján megkülönböztetünk halványított (halványító, vagy fehér), lila és zöld spárgát.
A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van.
Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátrium tartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb.
Emellett a zöldspárga, szemben a halványítottal, tartalmaz 0,03-0,06% rutint és 25 mg protodioscint.
Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. /wikipédiáról/
De ami a rák szempontjából tekintve ennél is fontosabb,
hogy – a levélben írtaknak megfelelően – sok benne a glutation. Ez
az antioxidáns megvédi a szervezetet a vírusok és a rák bizonyos
fajtái ellen, valamint fontos szerepe van sejtképzési
folyamatokban. A Snopes azonban – a National Cancer Institute-ot
idézve – rámutat: ugyan több tanulmányban is szerepel, hogy ezen
anyagok bevitelével megelőzhető vagy lassítható a rák kialakulása,
az ezzel kapcsolatos klinikai vizsgálatok eredményei egyelőre igen
ellentmondásosak. A Snopes végkövetkeztetése: nem biztos, hogy
(nem) segít a spárga a rák ellen, de ez egyelőre nincs tudományosan
bizonyítva.
Az About.com városi legendás oldala szerint az idézett újság – ahol
a cikk állítólag megjelent – ma már nem jelenik meg, és a szerző
neve is csupán ezzel az egy anyaggal kapcsolatban található
meg.
A fenti levél akár hasznos is lehet, ha rábeszéli az embereket az
egyébként valóban egészséges zöldségek fogyasztására, “az onkológus
azt mondta, nem szükséges mennie hozzá 3 hónapig” típusú
példamondatok azonban azt a téves képzetet kelthetik, hogy a
zöldségek fogyasztása önmagában elegendő a
gyógyuláshoz.